Jó ideje azon gondolkozom, hogy valami nagyon félrement, köztünk és az állam között.
Szerintem azért találták ki az államot a mai modern értelemben, mert az emberek felismerték, hogy jobb együtt, mint külön-külön. Persze az egyénnek le kell mondania szabadságainak egy kis részéről, nem veheti el a nővérét, nem lehet kannibál és ott vannak azok a fránya törvények is; mégis megéri, hiszen sokkal nagyobb szellemi, fizikai és anyagi biztonságot élvezhet, mint önmagára utalva. Az állam megvéd a külső veszélyektől, a bűnözőktől, a monopóliumoktól, tiltja az uzsorát, a gyermekmunkát, szavatolja a vallásszabadságot. Ezért éri meg. És működik is általában.
Nálunk mégis valahogy minden félrement.
Az állam nem képviseli többé az érdekeinket. A mindenkori kormány felelőtlen gazdaságpolitikája miatt nincsen gazdasági növekedés, nincsenek ciklusokon átívelő fejlesztési programok, az ország szegényedik, rosszkedvű és kiábrándult. Torz és erkölcstelen adórendszer csinál ügyeskedőket a potenciálisan becsületes állampolgárokból. Logikus, ha az állam nem viseli gondunkat - no nem úgy, hogy mindent megad anélkül hogy megdolgoznánk érte, hanem úgy, hogy lássam, hogy a becsületes munkának kiszámítható gyümölcse lesz - nem teremt olyan viszonyokat, amik szavatolják, hogy nem szenvedünk hátrányt, ha becsületesek vagyunk, akkor a legtöbben óhatatlanul a saját és a családjuk javát nézik, és megtalálják a kiskapukat. Így válik az adócsalás nemzeti gyakorlattá.
Miért lennénk becsületesek, ha a vezetőink sem azok? Miért ne csaljuk adót, ha a képviselőink többsége ezt teszi, de legalábbis számla nélküli juttatásokat fogad el? Miért ne legyen korrupt a rendőr, ha miniszterek korruptak? Miért ne dohányozzunk a munkahelyi vécében, ha államtitkárok nyíltan pöfékelnek a parlamentben, pedig pont ők hozták a törvényt, ami ezt tiltaná? Olyan országban élünk, ahol egy kómában lévő képviselő hivatalosan dolgozik, szavaz, fizetést és költségtérítést kap. Metrót építünk, kerül amibe kerül, és nem érdekli a megbízót, hogy sosem térül meg a befektetés. Fejenként tizenhárom millió forintba kerül egy orvostanhallgató képzés, az egyetemisták hetven százaléka nem is tervezi, hogy Magyarországon egy percet is dolgozzon. Egy diplomás ápoló átlagbére kilencvenháromezer forint.
Az állam egyetlen célja az államapparátus és a klientúra eltartása. A fejlesztési programok számottevő része a végén a pártkasszákban köt ki, ezer és egy módon folyik a pazarlás és az állami pénzek átjátszása magáncégekhez. Túlfinanszírozott projektek, lejátszott közbeszerzések, sógorság komaság.
Olyan helyen dolgozom, ahol látok és hallok egyet s mást, és elundorodom nap mint nap attól, hogy a hozzáértés hiánya, a korrupció, a kicsinyes politizálás mennyi kárt okoz mindannyiunknak. Talán én is cinkos vagyok, talán kiabálni kellene, de bizonyítani nem lehet semmit, és bajt hoznék magamra és a cégemre, ami becsületére szolgáljon tényleg megpróbál ebből az egészből minél jobban kimaradni.
Nem ismerem az okokat, amik ide vezettek; de őszintén, mára nem is nagyon számít. Csak legyen végre egy pont, induljunk el onnan valamerre. A családom és én már itt tettük le plédet, nem megyünk sehová, bár megtehetnénk, ahogy sok barátunk meg is teszi. Mi maradunk, de jó lenne úgy tudni, hogy visszanézve ez jó döntés lesz majd egyszer.
És jó lenne tenni valamit, ami segít.
